A  MAJOROS-FÉLE AURATISZTÍTÓ-ENERGIANÖVELŐ MEDÁL HASZNÁLATI UTASÍTÁSA:

Majoros féle auratisztító medál használati utasítása

Minden betegség a szervezet valamilyen energiahiányát jelzi, így a természetgyógyászati állapotfelmérés először feltárja az eredeti (lelki, tudati) okot, majd a terápia során megfelelő szintű energiát és információt közöl az adott szervekkel, szervrendszerekkel. Ez az energia- és információközlés történhet közvetlen energiaátadással. Egy másik lehetséges eset az, hogy az energia- és információátadás valamilyen hordozó anyagon keresztül valósul meg. Ezek a hordozó anyagok lehetnek gyógynövények, illetve ásványi anyagok (kristályok). Megfelelő energetikai rezgésű és főleg feltöltött, aktivizált  kristályokkal (féldrágakövekkel, kvarckristály módosulatokkal) hathatunk a különböző szervek energetikai állapotára. (A boltokban kapható kristályok nincsenek energetikai szakember által aktivizálva, így hatásfokuk csak töredéknyi.) Ahogyan a különböző szervekre a növényi létsíkon más és más gyógytea hat, úgy az ásványi létsíkon az említett kristályok végzik ezt. A fizikai tünetek csökkenésével a beteg mentálisan is megnyílik. Képes elengedni káros érzelmeit, melyek eredeti betegségét okozták, mint a harag (gyulladások, karneol), az irigység (máj, jáspis), a mohóság (pajzsmirigy-belek, lápisz lazuli és citrin), a féltékenység (vese-hasnyálmirigy, rózsakvarc), befogadás akadály(gyomor-méh, holdkő), stb. Képes leszokni káros szenvedélyeiről, ahogy az energiaszintje növekszik.

Ugyanakkor radiesztéziás mérésekből kiderült, hogy a szervezet egészének energetizálásához 21 megfelelő arányban válogatott, aktivizált kristály keveréke a legjobb. Így minden szerv energiával telítődik és tisztul. Ahogy a szervek energiaszintje nő, működésük javul, önműködően kidobják magukból a mérgeket! Azok a szervek is regenerálódnak, melyek gyengébb működéséről még nem is vettek tudomást. Így jónéhány évvel megelőzik további betegségeik kialakulását.A kristálykeveréket medálként hordhatjuk a mellkason, fájdalmas testrészeken, háton, derékon. A kisméretű fületlen medált (25mm-es) főleg az érzékeny reflexzónákra és meridián-pontokra tehetjük ragtapasszal.

Akinek bármilyen allergiás, asztmás, ekcémás, izületi panasza van, vagy bármilyen egyéb gyulladásos folyamat zajlik a szervezetében, annak először a szervezetét kell méregtelenítenie.A méregtelenítés az auranövelő kristálymedálokkal a legegyszerűbb és leghatékonyabb. Az immunrendszer nagy része a vastagbél falában található. A kínai meridiánrendszerben a tüdő-vastagbél meridiánok összefüggése miatt először a vastagbelet célszerű energetizálni bármilyen felsőlégúti fertőző betegségnél, de bármilyen orrüreg, arcüreg, nyálkahártya és nyirok probléma esetén is. A méregtelenítés a vesével és a májjal indul, majd a vastagbéllel és a nyirokszervekkel (mellkasi nyirok főtörzs és alsó-felső nyirkok) folytatódik.  Gyakorlatilag 3-6 hét alatt tünetmentesíthetők, illetve megszüntethetők a felsorolt betegségek a megfelelő mennyiségű kis és nagy medálok használatával. A jelenlegi stresszes, energiavesztett átlagember 20-30cm-es éterteste, mely egy meleg burokként érzékelhető a fizikai test körül, már az első néhány napban  1,5-2 méteresre nő! Ezzel eléri a 100 évvel ezelőtti ember állapotát, akinek 50-100-szoros lehetett a maihoz képest az energiaszintje!

A testen éjjel-nappal folyamatosan hónapokig viseljünk 1-3 nagy medált  a következőképpen:

1db nagy medál a mellkasra (ide mindenképpen), 35mm-es átmérőjű.

1db nagy medál a hát közepére (pl. hátfájás és gerincproblémák esetén) 32-35mm

1db nagy medál a derékra vagy a farokcsontra (pl. hasűri problémáknál) 35mm

A nagy medálok használata mellett a probléma súlyosságához képest javasolt fületlen medálokat ragasztani éjszakára ragtapasszal vese-máj-epe, vastagbél, alsó-felső nyirkok REFLEXZÓNÁJÁRA 3-6 hétig.  Ezalatt sok éve tartó betegségek is tünetmentessé válnak. Célszerű a reflexzónák tekintetében kikérni a gyártó tanácsát!  Akinek zavaró a kis medálok ragasztgatása, az a bokáján és csuklóján viselhet 2-2 kétfüles, 27mm-es medált, amelyeket lánccal vagy kalapgumival erősíthet fel. A mellkasi medállal kezdve, 2-3 naponta 1-2 medállal növeljük a darabszámot. Ugyanis egyszerre felvéve az egész készletet, a szokatlanul nagy energia hatására szédülést tapasztalhat. 3-6 hét eltelte után is folyamatosan hordjunk hónapokig 1-3 nagy medált a testen éjjel-nappal, a visszaesés elkerülése végett. Egy készlet medál  energiatöltése  megfelel 20-30 átlagos energiakezelésnek, az ára utóbbival összehasonlítva csupán annak tized-huszad része! Ugyanakkor nem függ a terapeuta  /bioenergetikus, reflexológus stb./ pillanatnyi energia-állapotától, és nem kerül od-kapcsolatba /függésbe/ vele.

Medálkészlet ajánlatok:

Enyhe probléma, kis fáradékonyság esetén 1 -2 nagy /+2 kétfüles/

Kisebb ekcéma, szénanátha, tanulási probléma esetén 2  nagy +  2-4 kétfüles

Közepes allergia, magas vérnyomás, fokozott stressz esetén 2  nagy +  4 kétfüles +1 ékszermedál

Komolyabb allergia, asztma, izületi problémák,kövérség,

candidiasis, meddőség, impotencia, cukorbetegség esetén 3 db nagy + 4 kétfüles + ágykompenzálás

A földsugárzások is sok problámát okoznak. Ha valaki éjszaka izzad, reggel fáradtan ébred, napközben szétszórt figyelmű, ingerlékeny, illetve a gyermek ágyában nem tud-nem akar elaludni, az iskolás rosszul tanul, akkor valószínűsíthető, hogy valamilyen földsugárzási sáv hat az ágyában /vagy a nappali ülőhelyén/. Amennyiben a fekvőhelyet nem lehetséges a földsugárzásokból kivenni, akkor az ágyneműtartóba ajánlott behelyezni  3x6db fületlen medált egyszemélyes ágy,  és  5x6db medált kétszemélyes ágy esetén. Pl. egy 15-25 cm-es matracra ragasztjuk fel alulról szigetelőszalaggal, egy kb. 35-40cm-es négyzethálóban. Ülőhely alá 6-8db-ot tehetünk.

A medálokat bárki viselheti, az áldott állapotban levő kismamák, kisgyermekek, felnőttek és idősek is. Az egész  test ellazult  állapotában, tenyérben tartva,  1-2  perc múlva meleg hullám indul el a karon, ami a pozitív erő beindulását jelzi. Általában  vékony  láncon vagy  pamutszálon  nyakba akasztva, a  mellkason célszerű viselni a nagy medálokat. Az aurát tisztító és növelő medál nagyon hatásos eszköz az energiacsatorna megnyitásában.

A medál víz- és  ütésálló. Energiáját a tapasztalatok  szerint használat módjától, medálok számától, nagyságától és a használó egészségi állapotától (energia hiányának mértékétől) függően különböző ideig tartja meg. Ez néhány hónaptól több, mint 15  évig tarthat. Viselése során kis felületi kopás előfordulhat, ez nem befolyásolja használhatóságát. Hús és tojásfogyasztás elhagyása és lazító, meditációs  eljárások gyakorlása esetén a medál tisztító, harmonizáló hatása erősebb. Stresszes életmód, vagy komolyabb betegség esetén előfordulhat, hogy 1-2 hónapi használat után a medál felülete töredezett, lyukacsos lesz. /Többnyire a mellkason hordott medállal fordul ez elő./ Ilyenkor célszerű  az adott darabot új medállal helyettesíteni.  Továbbá jelzi, hogy viselőjének sürgős életmód változtatásra van szüksége /fekvőhely váltásra!/.

90° C feletti melegben (szauna) ne hordjuk!  A medált célszerű éjjel-nappal folyamatosan hordani. Amennyiben sok évig feküdt erős földsugárzásokban, akkor a meridián-blokádok miatt az első néhány órában feszültséget érezhet. Ilyenkor célszerű mozogni, tornázni. Lehet ugyanakkor  pl. a 35mm-es medált 1-2 órára levenni, majd vissza, míg a szervezete megszokja a magasabb energiaszintet.

A medál egy-két napos  viselése után a szervezetben lerakódott mérgek kezdenek kiürülni.  Pl.: a vizelet besötétedik, a légzőszervekben  és  egyéb testüregekben évek óta lerakódott váladék eltávozik a szervezetből. Aki  ilyenkor  nem fogyaszt elég folyadékot, annál nyirokpangás léphet fel (ödéma kézen, lábon),  ill. a vérbe  került mérgek szédülést okozhatnak! Ezért AJÁNLATOS NAPONTA 1,5-2 LITER TISZTÍTÓ TEÁT INNI, hogy a vesén keresztül a mérgek eltávozhassanak (pl.: apróbojtorján, borókabogyó, cickafarkfű, ezerjófű, nyírfalevél, orvosi zsálya,  pásztortáska,  tüdőfű, stb.). A méregtelenítéshez jó hatású ugyanakkor az alacsony ásványianyag tartalmú forrásvíz fogyasztása. Szükséges a sokéves ásványi anyag-vitamin hiányok pótlása! Tapasztalatok szerint több éves krónikus betegségek, mint pl. allergia, ekcéma, asztma, izületi  bántalmak, gyomor- és  bélbetegségek, lábszárfekélyek, ödémák 3-6 hét alatt jelentősen javultak, illetve meggyógyultak. Normalizálja az anyagcserét, elősegíti a fogyást, segít beállítani a cukorszintet, csökkenti a magas vérnyomást. A tapasztalatok szerint 3-6 hét alatt fokozatosan csökken a gyógyszerigény. Daganatos betegségek esetén is komoly segítséget jelent az egyéb természetgyógyászati eljárásokkal közösen (léböjtkúra, béltisztítás, gyógyteák, földsugárzás kompenzálás medálokkal).

Az energiarendszer harmonizálása érdekében a hús, hal, tojás  és a halott állatokból származó zsír  fogyasztásának  elhagyása javasolt. A megölt és megevett állatokkal od -kapcsolatba  került ember átveszi azok szorongásait, félelmeit, agresszivitását. A medál megkönnyíti a  hús- és tojásevésről való leszokást. Csökken az  éhségérzet. Segíti a pránával történő táplálkozásra az átállást. Ugyanígy a dohányzásról, italozásról és kábítószerről való leszokás könnyebbé válik. A helyi fájdalmakat csökkenti. A szorongásos, stresszes állapotot javítja.  Nyilvánvalóan  minden  esetben szükséges  - és a medállal  együtt könnyebb -  a pozitív,  szeretetteljes  gondolatok használata, mások elfogadása. Tapasztalat, hogy a  gyermekek betegségét szüleinek, nagyszüleinek aggódása, féltése vagy magánéleti problémái okozzák az od-kapcsolatokon keresztül. Tehát célszerű a szülőknek, nagyszülőknek is medálokat hordani. Így kevésbé szívják egymás és a gyermek energiáját, a gyermek sokkal könnyebben gyógyul meg! A kezeltjeikkel energiakapcsolatba kerülő terapeuták /főleg a reflexológusok, masszőrök, de mások is/, kevésbé fáradnak el kezelés közben, illetve kezeltjeik a fokozottabb energiaátadás miatt jobban gyógyulnak.

Gyártó: Majoros János  villamosmérnök, bioenergetikus, asztrológus, ETI bioenergetika és reflexológia vizsgáztató.                                         www.radiesztezia.yolasite.com

Egyéb szolgáltatások:  Bioenergetikai, radiesztéziás, kristálygyógyászat, meditációs, angyal és asztrológiai tanfolyamok, ETI bioenergetika vizsgára felkészítés.Állapotfelmérés szervi energiaszinten, meridián-szinten,asztrálsíkon és mentálsíkon.  Asztrológia, egészségügyi és egyéb életvezetési akadályok felismerése, ezek meditációval való tisztítása.

Cím:  Majoros János, 1073  Budapest, Erzsébet krt. 44-46. III.23.     Telefon:  06- 30- 542- 92- 73